2014. január 31., péntek

Réteges desszert pohárban

Hozzávalók 4-5 személyre:
- a piskótaréteghez: 3 tojás, 75 g cukor, 40 g vaj, csipet só, 75 g liszt
- a meggy (vagy cseresznye) réteghez: 500 g meggy, 200 ml meggyszörp, 1 evőkanál étkezési keményítő, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál citromlé
- a krémréteghez: 150 - 200 ml tejszín, 1 zacskó vanilincukor, annyi meggyszörp (vagy felnőtteknek jöhet cseresznyelikőr is), amennyi a piskóta áztatásához kell

Elkészítés: A tojások fehérjét a csipet sóval kemény habbá verjük, a sárgáját pedig habosra keverjük a cukorral. A vajat felolvasztjuk, majd a liszttel és a felvert hab 1/3-ával a cukros tojássárgájához keverjük.Végül a hab többi részét is hozzáadjuk a tésztához - szép finom, óvatos mozdulatokkal. Sütőpapírra vékonyan kinyújtjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10 percig sütjük. Mikor kész, cukorral megszórt, tiszta konyharuhára borítjuk, lehúzzuk a sütűpapírt, majd hagyjuk kihűlni.
Én most egy meggykompótot bontottam meg, kevesebb volt, mint 500 g, de nem kell görcsösen ragaszkodni a grammokhoz. Sose felejtsétek: mi nem főzünk, hanem alkotunk. Szóval lecsepegtetjük a megybefőttet, a leve lesz a szörp. A 200 ml meggyléből elveszünk 3-4 evőkanálnyit, és belekeverjük az étkezési keményítőt. A lé többi részét felfőzzük a cukorral és citromlével. Hozzáadjuk az elkevert keményítőt, 1-2 percig főzzük, míg sűrű nem lesz. Aztán hozzáadjuk a meggyet (amelyből félreteszünk néhányat a díszítéshez), felfőzzük, és félretesszük hűlni.
A tejszínből és vanilincukorból kemény habot verünk.
A piskótából 8 - 10 kört szaggatunk azzal a pohárral, amibe a desszertet rakjuk. Minden pohárba két piskóta-kör kerül. A következőképpen rétegezzük: piskóta, meglocsoljuk meggyszörppel (likőrrel), meggy, tejszín - mindez kétszer. Mindenképpen finom, de jól lehűtve milliószor finomabb.


5 megjegyzés:

csillag írta...

hmm, de jól néz ki... :)

lucia32 írta...

Kiprobaltam mert imadom a meggyes dolgokat. Nagyon finom. Pont 5 poharnyi lett. Es nagyon egyszeru volt elkesziteni :)

lucia32 írta...

Kiprobaltam mert imadom a meggyes dolgokat. Nagyon finom. Pont 5 poharnyi lett. Es nagyon egyszeru volt elkesziteni :)

lucia32 írta...

Ehh nem tudom miert jelent meg ketszer... :)

márta írta...

Jobb kétszer, mint egyszer sem. :))